Gyerekkoromban nagyon sokat ültem a gép előtt. Főként játszottam, de már akkor felébredt bennem valami azzal kapcsolatban, hogy tartalmat hozzak létre. Elsőként ez nem állt még egyébből, minthogy kis diavetítéseket készítettem, amiken a kutyáink és a családom voltak. Mindenkinek nagyon tetszett és nagymamámnak ezen keresztül azt is meg tudtam mutatni, hogy rejlik ebben a számítógépezésben több is.
A baj csak az volt, hogy középiskolában csapnivaló volt az informatika oktatás. Emlékszem, egyszer elmentem egy ilyen témájú szakkörre és teljesen csalódottan léptem ki. Évek kellettek, mire az informatika iránti érdeklődésem ismét visszatérhetett. Ekkor azonban már megállíthatatlanná vált. Tudtam, hogy micsoda lehetőségek vannak ebben az ágazatban és ki akartam használni azt, hogy ennyire érdekel. Elkezdtem képezni magamat a webdesign terén és pár év alatt egész kompetens szintre értem.
Így nemsokára eljutottam arra a gondolatra is, hogy mi lenne, ha alapítanék egy saját céget. Nem tudtam azonban, hogy ehhez milyen lépéseket kell tennem. Nagyon örültem, mikor felbukkant a kereséseim között egy „(új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.” felirat. Nem haboztam sokat, rá is kattintottam az „(új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.” kiírásra és a Topcégalapítás oldalára kerültem. Az első benyomások már nagyon pozitívak voltak.
Mivel értek valamennyit a netes designhoz, ezért őszintén meg tudtam állapítani, hogy valóban törődtek azzal, hogy miként néz ki ez az oldal. Ez mindig jót sejtet, mert ha erre nem figyeltek volna oda, akkor nagyeséllyel a szolgáltatásuk minősége is hasonló lenne. Itt azonban egy pillanatig nem kellett ettől tartanom. Csak rá kellett néznem a szép képre az Országházról, ami az oldal közepén volt található és azonnal tudtam, hogy véget ért a keresésem.
A főoldalon szinte mindent meg lehet találni, ami fontos. Ez nagyon szuper, mivel a mai, felgyorsult világban nem szabad egyetlen alkalmat sem adni a potenciális ügyfélnek, hogy elunja magát. Azonnal láthattuk, hogy a KFT alapítás és a BT alapítás mennyibe kerül náluk. Nem akartak átverni minket, vagy elrejteni ezeket a költségeket, rögtön feltüntették őket. És nem is lett volna semmi okuk rejtegetni ezeket az információkat, mivel az árak egyáltalán nem voltak vészesek. Sőt, figyelmes lettem arra, hogy akár ingyen is meg lehet valósítani náluk a KFT alapítást.
Ha jól figyeltünk az „(új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.” feliratra, akkor tudhatjuk is, hogy mi ennek az ingyenes szolgáltatásnak a feltétele. Mégpedig az, hogy székhelyet is kell igényelnünk náluk. Nem tudom, hogy ez miért lenne problémás bárkinek. Hiszen a legjobb, ha az összes ilyen dolgot egy helyen intézzük el. Így nem kell több céggel szenvedni. A legjobb megoldás ez, hiszen a Topcégalapítással kapcsolatban már meggyőződhettünk arról, hogy megbízhatóak.
Eljött hát az idő, hogy felhívjam őket. Az előbb felsorolt indokok, maximálisan meggyőztek arról, hogy ők a legideálisabb választás, ha cégalapításról van szó. A telefonszámukat hamar megtaláltam az oldalon, ami egy nagy pozitívum, mivel ez sokszor nincs így más cégeknél. A következő pozitív csalódás az volt, ahogy az ügyeket intézni lehetett náluk. Nagyon kedves volt az, aki felvette a telefont és részletesen meg tudtunk beszélni mindent, ami aktuálisan érdekelt. Azóta pedig már egy boldog cégtulajdonos vagyok, köszönhetően a segítségüknek.