Bt. alapítás menete

bt alapítás menete

Sok webdizájner választja a bt. adta lehetőségeket, hiszen könnyen megoldható az adózás, illetve ha többen dolgoznak együtt – mert a bt. alapításhoz legalább két ember szükséges -, akkor egy céges forma alatt tud üzemelni a webdizájner csapat, ami nagy előny a különféle illetékek és adók fizetése során.

Mivel a webdizájnerek gyakran dolgoznak együtt, így sokszor megesik az, hogy jó baráti kapcsolatot ápolnak egymással. Ez pedig tökéletes lehet arra, hogy Bt.-ként dolgozzanak együtt.

Számos előnnyel jár az, ha a cégalapítás során a bt.-t választja egy webdizájner csapat, hiszen ehhez a típusú céges formához nem szükséges nagy összegű tőke, mert akár 2.000 forinttal is meg lehet alapítani egy bt.-t.

Továbbá a legtöbb társaság nagyobb bizalommal létesít üzleti kapcsolatot egy bt.-vel, hiszen ez egy bizalmi alapon nyugvó céges forma. Azt is fontos még kiemelni, hogy például egy kft.-vel szemben a bt. esetében lehet KIVA (kisvállalati adó) vagy TAO (társasági adó) adózási formát választania a webdizájner csapatnak, ami nagy segítség lehet a jövőben.

A bt alapítás menete aránylag egyszerű folyamat, mely nem is igényel rengeteg időt. Az imént említett linken lévő Gross Office honlapján további információkat is olvashatunk a témában, ha például a webdizájner barátainkkal céget szeretnénk csinálni. Lássuk a részleteket.

  1. Beszéljünk először a bt. alapítás feltételeiről

Amennyiben úgy dönt egy webdizájnerekből álló társaság vagy baráti kör, hogy betéti társaságot szeretne alapítani, fontos, hogy előtte az alábbi dolgokat el tudják dönteni:

  • Ki lesz a bt. bel- és kültagja?
  • Ki lesz a bt. ügyvezetője?
  • Mekkora összeggel járul hozzá a kül- és beltag a bt. alapításához?
  • Hol lesz a megalapítandó bt. székhelye?
    • Fontos, hogy a székhely esetében legyen valamilyen szerződésünk, például egy bérleti szerződés (amennyiben nem valamelyik tagé az ingatlan).
    • Az is nagyon lényeges, hogy a székhelyen ki legyen téve a társaság neve a postaládára, hiszen ide kapja majd a cég a különféle hivatalos céges iratokat.
    • Természetesen a cégnek be kell jelentenie a székhelyet a hatóságok felé.
  • Mi lesz a webdizájner csapat főtevékenysége, illetve lesz-e a főtevékenységen kívül valamilyen további tevékenysége is, vagy csak a főtevékenység?
    • Itt érdemes megnézni a KSH weboldalán a TEÁOR kódokat, amelyek pontosan leírják, hogy az adott tevékenységi kör mit takar. Nem érdemes ezt elsietni, így fontos, hogy alaposan átgondoljuk ezt.
  1. Bt. alapítás menete lépésről lépésre

Magyarországon a jelenlegi törvények és jogszabályok szerint mindegy, hogy milyen társasági forma mellett dönt például egy webdizájnerekből álló társaság, szükségünk lesz egy ügyvédre, hiszen az alábbi feladatokat fogja ő elvégezni nekünk:

  • Az ügyvéd készíti el a bt. megalapításához szükséges szerződéseket és egyéb fontos dokumentumokat.
  • Ő megy be a cégbírósághoz, ahol benyújtja a fent említett iratokat.

Amennyiben nem szeretnénk eltérni a Polgári Törvénykönyvben szereplő szabályoktól, amelyek meghatározzák a bt. működését, akkor lehetőségünk lesz egyszerűsített cégeljárásra, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogyha mindent rendben találnak a hivatalban, akkor olyan 2-3 napon belül bejegyzésre kerül az új bt.-nk.

Ha így döntünk, akkor az egyszerűsített eljárás miatt nem kell fizetnie a webdizájner csoportnak illetéket sem. Ha eltérő módon szeretnénk üzemeltetni a bt.-t, mint ami a Polgári Törvénykönyvben szerepel, akkor viszont már kötelesek leszünk megfizetni az illetéket.

Ezután értesítést kapunk a bt. bejegyzéséről telefonon keresztül és elektronikus úton is, azaz e-mailt kapunk róla.

Majd megtörténik a számlanyitás, amelyhez kapunk egy e-aktát az előzetesen kiválasztott hivatalos banki e-mail címre.

  1. Van valamilyen hátránya a bt. alapításnak?

Természetesen minden vállalkozási formának megvannak az előnyei és a hátrányai, mely alól a bt. céges forma sem kivétel. Fontos tehát kiemelni, hogy a bt. egy korlátlan felelősséggel járó céges forma, ami azt jelenti, hogy egy szerencsétlen üzleti helyzetben a beltagokat korlátlanul érinti egy esetleges anyagi kár, melybe beletartozik a beltagok magánvagyona is.

Lényeges arról is említést tenni, hogyha például megszűnik a bt. valamilyen oknál fogva, akkor a beltagok felelőssége nem jár le azonnal a megszűnés pillanatában. Helyette a beltagok még 5 évig felelősek a bt.-ért.

  1. Gyakori kérdések a bt. alapítás menetével kapcsolatban
  • Mi legyen a cég neve? Hogyan válasszam ki?

Mielőtt hasraütés-szerűen kiválasztunk egy cégnevet, fontos, hogy tisztában legyünk az alábbi szabályokkal, hogy ne a hivatalban derüljön ki, hogy rosszul választottuk ki a bt. nevét.

  • Három részből állhat a cég nevének:
    • Vezérkifejezés: Kovács és Barátai
    • Profil: Üzemeltető, Szolgáltató, stb.
    • Céges forma: Betéti Társaság
  • További szabályok:
    • A vezérkifejezésnek minimum három vagy négy karakterrel el kell térnie egy hasonló néven működő, már bejegyzett cég nevétől.
    • Ha hozzá szeretnénk adni helységnevet a cég nevéhez, akkor a helyi önkormányzatnak ebbe bele kell egyeznie.
    • Fontos: nem használhatunk olyan szavakat, mint például az “állami” vagy “nemzeti”, mert ezeket a szavakat csak olyan cégek használhatják, amelyek többségi állami tulajdonban vannak.
  • Tanácsok cégnév választáshoz:
    • Igyekezzünk rövid vezérkifejezést használni.
    • Próbáljunk olyan szót használni, amely leírja a vállalkozásunk tevékenységét.
    • Igyekezzünk olyan szót választani, amit könnyen le lehet írni, elgépelés nélkül, illetve amit könnyen lehet érteni például telefonon keresztül is.
    • Hasznos lehet megnézni a konkurens cégeket, hogy ne használjunk hasonló kifejezést.
    • Érdemes lehet megnézni, hogy az adott típusú szolgáltatás esetén milyen kulcsszavakat ajánl fel egy internetes kereső (pl. a Google), hiszen ez megkönnyíti majd később azt, hogy az ügyfeleink könnyebben megtalálják cégünket az internetes keresők találati listáján.
  • Mikortól lesz kész a bt.? Mikortól lehet számlázni?

Sokak számára fontos ez a kérdés, mert a legtöbb esetben azért alapítanak az emberek bt.-t, mert szükségük van arra, hogy számlázni tudjanak az ügyfeleik számára. Ez például a webdizájnerek esetében nagyon fontos.

Jó hír, hogy akkortól lehet számlázni, amikor megkapja a cég az adószámot. Az adószámot pedig a cégbejegyzés során kapja meg a cég, tehát el lehet mondani, hogy a két dolog egyszerre történik meg.

Nem érdemes addig üzleti tevékenységet folytatni, amíg nincs hivatalosan bejegyezve a cég, mert előfordulhat, hogy olyan nevet választottunk, amely létezik már, így futnunk kell egy felesleges kört emiatt, ami további időt vehet igénybe.

  • Általános tanácsok a bt. alapítás menete során

Mivel laikusként könnyű elveszni a különféle jogszabályok és törvények labirintusaiban, fontos, hogy ne egyedül vágjunk bele a bt. alapításba. Mindenképpen szükségünk lesz a fent említett okokból kifolyólag egy ügyvédre, illetve egy profi könyvelőre is.

Lehetőleg ne a legolcsóbb ügyvédet és könyvelőt keressük fel, hanem olyan szakembereket, akiknek több éves tapasztalatuk van a bt. alapításával járó ügyintézésben.

Fontos, hogyha bármilyen kételyünk merül fel az ügyvédünk vagy a könyvelőnk felé, azt azonnal tegyük fel, még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy kellemetlen ilyesmit megkérdezni.

Igyekezzünk mindig szoros kapcsolatot tartani az ügyvédünkkel és a könyvelőnkkel, mert az ügyintézés során számos határidőre kell figyelnünk, amelyekről semmi esetben sem jó lemaradni, mert az tovább növelheti a bt. alapítás menetének ügyintézési idejét.

Ha egyáltalán nem szeretnénk mi megoldani a bt. alapítással járó kellemetlenségeket, bízzunk meg egy céget, amelynél ügyvédek és könyvelők dolgoznak, akiknek a kisujjában van a bt. alapítással kapcsolatos ügyintézés.

Ha céget bízunk meg ezzel, akkor az olyan pozitívumokkal is jár, mint például a könyvelő és az ügyvéd közötti szoros kapcsolattartás, hiszen egy cégen belül dolgoznak, azaz gyorsabb és eredményesebb a két fél, plusz az ügyfél között az információátadás.

Záró gondolatok a bt. alapítás menetével kapcsolatban

Mindenkinek eljön az életében egy olyan pont, amikor saját maga szeretne lenni a főnök, s az egyik legjobb megoldás például jó barátok vagy egy családi vállalkozás, webdizájner barátok esetében a bt. alapítás.

Kérdezzük körbe az ismerőseink körében, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak a különféle cégformákat illetően, illetve érdemes lehet ellátogatni online fórumokra is, ahol az emberek megosztják a cégalapítással kapcsolatos tapasztalataikat, észrevételeiket is.

Üljünk le adótanácsadókkal, ügyvédekkel, könyvelőkkel, különféle cégalapítással foglalkozó cégekkel, és kérjünk tőlük tanácsot, hogy a mi esetünkben milyen vállalkozási forma lenne a legjövedelmezőbb. Szerintem ez egy igazán járható út, a bt alapítás menete szempontjából!

Nem éri meg ezen spórolni, szánjunk rá időt, energiát és egy kis pénzt is, hiszen ha jól döntünk, akkor évekre előre megalapozhatjuk gyermekeink jövőjét azzal, ha például sikeres webdizájner vállalkozást tudunk alapítani.