Céges rendezvény a Balatonon – a legjobb ötlet volt

Egy internetes cég munkatársaként magam is tapasztalom, hogy mennyire el tud magányosodni az ember a számítógépe előtt ülve. Ilyenkor válik különösen fontossá, hogy a csapatépítés, az együttlét öröme is meglegyen. Nekünk ezt a Home – BalatonPRO biztosította, le is írom, hogy hogyan.

A dolog akkor kezdődött, amikor beütött a pandémia. És bár azelőtt is sokan home office-ban töltöttük a napjainkat, azért voltak rendszeresen irodai napok, hisz vannak olyan témák, olyan dolgok, melyek gördülékenyebben zajlanak, ha egymás közelében vagyunk. Míg ha egy ügyben csak két ember érintett, sokszor egyszerű a telefon vagy a videohívás, amikor már egy komplexebb dolgot kell megbeszélni, mint például egy cég egész stratégiáját, akkor bizony össze kell dugni a fejünket. Az ilyen alkalmak jók voltak arra is, hogy utána ebédeljünk, vacsorázzunk, kicsit beszélgessünk egymással. Azonban volt idő, amikor még ezekre sem nyílt lehetőség.

A hosszú hetek, hónapok mindenkin nyomot hagytak és bár eleinte sokan élvezték az otthoni munkavégzést, ez később átfordult valamiféle elmagányosodásba. Szerencsére a nehezén remélhetőleg már túl vagyunk, a lényeg most, hogy már szabad a találkozás, szabad az együttlét. Ezt, és az elmúlt időszak sikereit szerettük volna megünnepelni a kollégákkal. Azonban túl akartunk lendülni a hagyományos közös ebéden vagy vacsorán, valami nagyobb durranással.

Home – BalatonPRO – így találtunk rá a balatonpro.hu-ra, ahol számos szolgáltatást kínálnak, köztük a céges csapatépítőnknek is remek teret biztosítottak. Hogy miről is szól a balatonpro.hu? Vitorlás szolgáltatásokat nyújtanak és balatoni rendezvényeket szerveznek, persze e kettő esetében igen nagy a közös halmaz is. Amikor rátaláltam erre a cégre, még fogalmam sem volt, hogy mit is szeretnék igazán. Annyit tudtam, hogy szeretnék együtt lenni a kollégáimmal, szeretnénk kint lenni a szabadban, szeretnénk jól érezni magunkat és szeretnénk különleges élményeket átélni, melyre egyedül nincs lehetőség. A közösségformálás szerintem egy cég életében nagyon fontos, mert amikor céget építünk, akkor közösséget is építünk egyben. Hisz hiába kiváló az általunk gyártott termék vagy az általunk kínált szolgáltatás, egy rossz munkahelyi közösség meg tudja mérgezni még a legédesebb sikereket is.

Nyilván mindig lesznek problémák, azonban az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen megoldások születnek ezekre a problémákra, egyáltalán hogy születnek-e megoldások. A kommunikáció véleményem szerint elengedhetetlen, ennek is az asszertív módja, hisz amikor agresszívan kommunikálunk, nem hagyunk a másik félnek teret, míg ha mindezt passzívan tesszük, az szintén nem egy jó megoldás. A kommunikáció mellett az is fontos, hogy az emberek kötődjenek egymáshoz. Ez különösen nehéz volt akkor, amikor mindenki otthonról dolgozott és bizony ekkor derült ki, hogy hiányzik az empátia is sokakból. Amikor a kisgyermekes szülőkről volt szó, a gyermektelenek olykor rossz szájízzel vették tudomásul, hogy micsoda kedvezményeket is kapnak a gyerekesek, nem élték bele magukat a helyzetbe, hogy milyen lehet otthon egy vagy akár több gyerekkel, óvoda nélkül, online oktatással. Ezen is segít szerintem egy csapatépítő tréning és ezt támasztják alá a tapasztalataim is.

Persze nem kell erőltetni a munkahelyi barátságokat és itt nem is arról van szó, hogy az lenne a cél, hogy mindenki mindenkinek a barátja legyen. De az szerintem jogos elvárás, kívánalom, hogy a munkatársak között korrekt kapcsolat legyen, hogy segítsék egymást, hogy számíthassanak egymásra.

Visszatérve a Balatonhoz, felkerestem a balatonpro.hu oldalt. Itt néztem utána, hogy mi mindennel várják az ügyfeleket. A flottájukban tíz vitorlás van, melyeket bérbe lehet venni, ezen kívül vízparti rendezvényeket is megszerveznek, lebonyolítanak. Mindezt profi szakemberekkel, hatalmas tapasztalattal.

Home – BalatonPRO – hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak? Például vitorlás kirándulást kapitánnyal együtt, fürdős és relaxációs túrát. Ezen kívül van lehetőség vitorlás alapoktatásra, a balatoni horgászat szerelmesei is bátran fordulhatnak hozzájuk. Különböző csomagajánlatokkal várják az ügyfeleket, érdemes felkeresni a balatonpro.hu honlapot mindazoknak, akik minőségi időt szeretnének a Balaton partján vagy épp vizén tölteni.

Amikor nézegettem a honlapot, magával ragadott egyfajta vágyakozás, és alig vártam, hogy megbeszéljem a többiekkel is a kirándulás részleteit. A Balaton sokakban ébreszt kellemes élményeket, emlékeket, különösen annak a generációnak fontos, akiknek még nem volt lehetősége máshol nyaralni. Egyfajta nosztalgikus romantikával gondolunk vissza a rendszerváltás előtti időszakra és bevallom, hogy én is ezek közé az emberek közé tartozom.

A nosztalgiázás mellett azonban alaposan utánanéztem annak is, hogy mi mindenre számíthatunk, ha a céges rendezvényre a balatonpro.hu csapatát kérjük fel. Hisz a csapatépítésnek pontosan az a célja, hogy a csapat építéséről szóljon. Hogy együtt kelljen működni, hogy az emberek jobban megismerjék egymást. Ez mindig jó hatással van a közösségre és a balatonpro.hu be is bizonyította, hogy az élmények összekovácsolják az embert. A csapatépítés nem a féktelen ivászatról és a semmittevésről kell, hogy szóljon, bár sokan még mindig így gondolják.

Én, és egyre többen más véleményen vagyunk. Home – BalatonPRO – különleges csapatépítő játékokat, tréningeket és programokat kínálnak, vitorlás csapatépítést, SUP-játékokat vagy épp sárkányhajózást, evezést, quad-túrát és a beltéri csapatépítésnek is számos formáját kínálják. Engem és a kollégáimat is inkább a vízi élmények vonzottak, így a sárkányhajózás mellett döntöttünk. Ez szuper módja ugyanis a csapat egységének az erősítéséhez, és közben edzünk, mozgunk és szórakozunk is. A sárkányhajózásnak nagy hagyományai vannak a világban és már hazánkban is egyébként. A sárkány orrában egy dobos helyezkedik el, ő diktálja az iramot, a ritmust. Fontos szerepe van, mint ahogy mindenki másnak is a hajóban. A sárkányhajózás egyébként is egy olyan dolog, amit nem lehet minden nap csinálni. Persze kajakozni, SUP-ozni sem, de ezeket legalább lehet egyedül. Ezért gondoltuk mi azt, hogy a hajózás lesz a mi utunk és nem is csalódtunk, mert a nagy nevetések mellett igazán jól el is fáradtunk.

Tökéletes választás volt a Balaton és a balatonpro.hu is, hisz csupa olyan programon vettünk részt, ami mindenki számára felejthetetlen élményeket kínált. Azonban nemcsak a csapatépítésben, hanem sok minden másban is rendelkezésre állnak. Érdemes elmenteni az elérhetőségüket, követni tevékenységüket, hisz bármikor alakulhat úgy, hogy szükség van egy különleges helyszínre.

A vitorlázás is fantasztikus élmény lehet azoknak, akiknek lehetőségük van rá. Sokan nem tudnak vitorlást venni, vagy épp nem is érzik szükségét, az élményről viszont nem szeretnének lemondani. Ilyenkor is a Home – BalatonPRO a megoldás, hisz számos lehetőséget kínálnak, tíz vitorlásuk is van, melyek mind az ügyfelek rendelkezésére állnak. Legyen szó akár lánybúcsúról, legénybúcsúról vagy épp egy születésnapról vagy házassági évfordulóról, az biztos, hogy mindezt a vízen ünnepelni igazán felejthetetlen élményt kínál.

Home - BalatonPRO

Ezt kínálja a Home – BalatonPRO csapata, egy profi csapat, széleskörű és színvonalas szolgáltatásokkal, az ügyfelek legnagyobb örömére. A víz, a természet mindig jó hatással van az ember lelkére és természetesen a testére is. Az élmények pedig csak fokozzák ezt a jó hangulatot. Azóta többeknek is javasoltam már, hogy keressék fel a Home – BalatonPRO csapatát, ha bármilyen rendezvényt szeretnének a Balatonon lebonyolítani, hisz az egyéni igények maximális figyelembe vételével lehet rájuk számítani. Úgyhogy a legjobb ötlet volt a céges rendezvényt a Balatonra vinni, azóta is emlegetjük, és biztosak vagyunk abban, hogy még visszatérünk.