A webdesignon belül az egyik kedvenc témaköröm a színek különleges világa. Alapvető dolognak számít, hogy ez a fajta tudás megágyaz a komolyabb webdesign tanulmányoknak – ha szerencsénk van, akkor akad hozzá némi alapvető érzékünk, “szemünk”, ha nem, akkor sincs gond, mert mindez fejleszthető.
De mit is érdemes tudni a színekről, ha webdesignról, tervezésről beszélünk? Például elsőként érdemes egy pillantást vetni a több mint 350 éve létező színkörre, és a tőle elválaszthatatlan színelméletre. A színeket három csoportba sorolhatjuk: elsődleges, másodlagos vagy harmadlagos színek. Az elsődleges – azaz más szóval az alap – színek körét a vörös, a kék és a sárga alkotja. A másodlagos színek csoportjába azok a színek kerültek, amelyek az előbbi színek közül kettő összekeverésével jönnek létre: a zöld, a lila, illetve a narancs. Az elsődleges és másodlagos színek keverékéből pedig megkapjuk a harmadlagos színeket.
A komplementer színek és a színpárok topikja nem csak a webdesign körében felkapott, hanem például a divatiparban is jelentős szerepet tölt be. A már említett színkörön belül az egymással szemben álló színeket nevezzük komplementer színeknek. Mindezeknek közös jellemzője, hogy tökéletesen kiegészítik és kiemelik egymást, míg a színpárok az egymáshoz közel álló színeket jelentik.
Egy hasonlóan nagyon színes és sziporkázó dologról szeretnék még írni ebben a bejegyzésben: a Selfie gépről és a hozzá tartozó fotófalakról. Ez egy olyan szolgáltatás, amit 4, 6 vagy 8 órás időtartamra lehet kibérelni, és bármilyen rendezvényt fel tudunk vele dobni. A modern fotóbox segítségével – ami egy érintőképernyő mögé rejtett tükörreflexes fényképezőgép és egy nyomtató elegye – korlátlan számú selfie készítésére és nyomtatására van lehetőségünk, amelyek kézzel fogható, örök emlékül szolgálnak az eseményen résztvevők számára.
Igazán esztétikus és igényes fotófalak teszik az élményt teljessé. A fehér háttér az alapcsomag része, míg a színeseket külön kell kérni – tudtam meg a Selfie gép honlapjáról, amire a “photobooth budapest” keresőkifejezéssel találtam rá. Az oldalon lehetőség van arra, hogy megtekintsük a háttereket, amelyek egységesen 240×240 cm méretűek, így olyan fotóknál is nagyon jól tudnak mutatni, amelyen nagyobb társaság szerepel.
A weboldalra látogatásom idején kilenc különböző mintájú fotófal áll rendelkezésre, amiket úgy állítottak össze, hogy a különböző rendezvények profiljához, stílusához illeszkedjenek. Virágos háttérből kétféle is akad, amelyek annyira valóságosnak tűnnek, hogy szinte kiugranak a felületről, mintha csak valódi szirmokról lenne szó. De aki merőben más stílust képzel el háttérnek, annak sem kell csalódnia. Vannak olyanok is, amelyek kifejezetten elegáns, ünnepi hangulatot kölcsönöznek – mint például a tűzijátékot ábrázoló háttér. Az káprázatos arany, kék és pink színekben pompázó kompozíció nem csak egy szilveszteri bulin állja meg a helyét. Hasonlóan az örök klasszikus arany szín jelenik meg másik két fotófalon, az egyiken halvány rózsaszínnel párosítva, míg a másikon egyedi textúrát imitálva. Egy sikkes bulira biztosan ezek közül válogatnék! Szinte megelevenedik a nyers téglát imitáló háttér, mint ahogy a farakásokat ábrázoló is. Mindkettő tuti választás egy laza és jópofa céges bulihoz! Az igazán színes egyéniségeknek szuper ajánlat a “csupaszín”, négyzeteket ábrázoló fotófal, szerelmes szíveknek pedig a halványlila színben pompázó, szívecskékkel teli háttér lehet a legjobb opció. Ezzel a végére is értem a hátterek bemutatásának, fontos azonban kiemelni, hogy a variációk folyamatosan bővülnek, ugyanis a Selfie gép csapata igyekszik a lehető legtöbb igényt kiszolgálni és minél szélesebb spektrumot lefedni a háttereket illetően.
De hogy is jön a Selfie gép a “photobooth budapest” kulcskifejezéshez? Hát úgy, hogy ez az eszköz egy modern kori fotófülke tudásával ér fel, ugyanis könnyen kezelhető és hihetetlen gyorsan kinyomtatja az elkészült fotókat! Ráadásul sokkal kisebb, kompaktabb is, nem véletlen nevezik fotóboxnak is – csoda egy kis dobozba zárva!
A Selfie gép csapata nagyon kedvező feltételek mellett vállal kitelepülést az ország bármely pontjára, a részletes listát a szolgáltatásokról és az áraikról pedig elérhetjük a honlapjukon, ahol egyedi ajánlatot is tudunk igényelni a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével.