Hosszú ideig egy webdesign-nal foglalkozó cégnél dolgoztam, aztán úgy éreztem, hogy ennél többre vagyok képes. Elég sok kreativitást biztosított nekem ez a munkahely szerencsére, de sokszor volt összetűzésem a főnökömmel. Mivel jóval idősebb nálam, alapból voltak generációs különbségek közöttünk. Én sokszor máshogy, innovatívabban szerettem volna egy problémát megoldani, míg ő maradt volna inkább a hagyományos megoldásoknál, ami sokszor lassabb, nehézkesebb volt. Úgy döntöttem, hogy fejest ugrok az ismeretlenbe, hiszen az embernek csak egy élete van, és elindítom a saját webdesign vállalkozásomat.
Egy új vállalkozás elindítása azonban nem egyszerű feladat. Nagy fejtörést okozott nekem, hogy hol legyen a cégem székhelye, hiszen irodabérlésre nem volt pénzem, a saját lakásomat pedig nem jelenthettem be székhelynek. Korábbi emlékeim között szerepelt egy székhelyszolgáltató cég, úgyhogy elkezdtem a keresőbe begépelni, és az rögtön ajánlott is két kulcsszavat, amik nem voltak mások, mint újlengyel székhelyszolgáltatás. Rá is kattintottam az első találatra, és a https://szekhelyszolgaltatas24.hu/ oldalán találtam magam. Mivel korábban hallottam már egy barátomtól erről a cégről, aki szintén igénybe vette a szolgáltatásaikat, úgy döntöttem, hogy kicsit jobban körbenézek az oldalukon.
Bár Pest megyei vagyok, korábban csak futólag hallottam Újlengyel nevét, és akkor sem azzal kapcsolatban, hogy bizony ezen a településen nem kell iparűzési adót fizetni! Nagyon meglepődtem ezen, ilyenről korábban még nem hallottam. A lakhelyemen például nagyon magas ez az összeg, úgyhogy mindenképp vonzó volt Újlengyel székhelyként választása ilyen szempontból. Dabas Járásban helyezkedik el ez a település, és Magyarország egyik legstabilabb önkormányzatával rendelkezik, valamint az egyik legnépszerűbb és legismertebb adóoptimalizálásra alkalmas hely hazánkban. Éppen emiatt számos multinacionális cég választotta már Újlengyelt székhelyéül, ami nem csoda.
Azt is olvastam a weboldalukon, hogy mielőtt az ember belevágna, és áttenné a székhelyét Újlengyelbe, érdemes néhány dolgot megfontolni. Például azt, hogy mennyi az iparűzési adó alapunk. Illetve, hogy van – e olyan telephely, fióktelephely, amely az Újlengyelre történő székhelyáthelyezés után az előbb említett településen kívül esne. Ugyanis ebben az esetben meg kell osztani az iparűzési adót a telephelyek között, és így már nem biztos, hogy megéri az egész. Lehet olvasni további előnyöket is a weboldalon, mint például hogy nem kell fenntartani adminisztrációt, főleg ez akkor segítség, ha az embernek kisvállalkozása van, vagy nemrég indult. Ebből következik, hogy irodabérlésre sincs szükség. A cégtulajdonos részére érkező küldemények pontosan érkeznek, azok elektronikusan iktatásra kerülnek, így nyomon követhetőek. Emiatt nem kell postára járnunk, ami jelentős időspórolást jelent, legalább is esetemben. Nem tudom, nekem ahhoz valahogy érzékem van, hogy mindig a legnagyobb forgalomban érkezzek a postára, legyen az akármilyen napszak. Ha hatósági kényszerintézkedésre kerül sor, akkor azt sem nekünk, hanem a székhelyszolgáltatónak kell tűrnie.
Ha esetleg érdekel bennünket, fel tudjuk venni a céggel a kapcsolatot a weboldalukon keresztül. Ezt úgy tehetjük meg, hogy egy üzenetet írunk nekik, amelyet legörgetve az oldal alján találunk meg. Ehhez meg kell adnunk a nevünket, e – mail címünket, a telefonszámunkat, és a pontos üzenetet, amit hagyni szeretnénk. Ez után a vállalkozás fel fogja venni velünk a kapcsolatot. Található az oldalon egy telefonszám is, az is hívható, ha nekünk így a kényelmesebb. Én az olvasottak alapján úgy döntöttem, hogy igénybe veszem a szolgáltatásukat, és egyáltalán nem bántam meg, sokkal könnyebben tudtam elindítani így a saját vállalkozásomat.